2010. november 4., csütörtök

Napi hírek 2010.11.04.

Mai hírekben szó lesz a tűz kialvásáról, az ébresztés megoldásáról és a halott pixelekről.

Kialudt az égi tűz

Tegnap írtam a flash videókat megjelenítő Skyfire nevű böngésző kiadásáról. A 3 dollárba kerülő alkalmazás az ígéreteknek megfelelően tegnap meg is jelent, azonban mostanra „Sold out” indokkal visszavonták az App Store-ból.
Micsoda? Egy digitális tartalom kifogyott?
Mint kiderült, ez csak az ürügy, valójában annyian akarták kipróbálni, hogy a fejlesztő szervere és a sávszélesség nem bírta a terhelést, így visszavonták a Store-ból a programot, nehogy valaki megvegye. Most a szerverkapacitás bővítésén dolgoznak.
Lám, már az is probléma, ha egy alkalmazás sikeres :)


Ébresztés megoldása Apple-módra

Szintén írtam már az időátállítás miatti ébresztés problémájáról. Úgy látszik annyian reklamáltak Cupertinóban, hogy az Apple kiadott egy dokumentumot, melyben leírja mit is kell tenni.
Eszerint az ismétlődést át kell állítani Soha állapotba. Így azonban minden nap be kell állítani az ébresztést. Mivel az USÁ-ban vasárnap hajnalban állítják vissza az órát, reméltem, hogy addig kiadják a 4.2-es firmwaret, amelyben javíthatják ezt a hibát. De nem. Így marad a kézi állítgatás. Ennek ellenére sok amerikai lesz, akinek problémát fog okozni a vasárnapi misére menetel. Vagy egy órával korábban érkeznek vagy egy órát késnek.
Fail.

Hány rossz pixelnél cserél az Apple?

Kiszivárgott az Apple pixelpolitikája. A mellékelt táblázatban látható, hány halott pixel esetében cseréli ki a terméket. Például iPhone esetében elég egy rossz pixel, míg az iPad-nél háromra van szükség.
Samsung már 1 halott pixelnél cseréli a monitort…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése