2010. szeptember 30., csütörtök

Napi hírek 2010.09.30.

Mai hírekben szó lesz a GreenPois0nról, 3GS-en való HDR képkészítésről, az Autocadről és a könyvtárak egymásba pakolásáról.

GreenPois0n napokon belül

Pod2g, a 4.1-es rendszer törését lehetővé tevő SHAtter exploit felfedezője twitteren érdekes kijelentést tett. Korábban a Chronic Dev Team mereven elzárkózott kiadási időpont közlésétől. Most pod2g egy kérdésre válaszolva azt írta, hogy napokon belül kijön a GreenPois0n. Úgy legyen.


Közben PosixNinja az iPhone wikiben elkezdte leírni a SHAtter exploit történetét. Úgy látszik már nincs takargatni valójuk, ezért lettek ennyire nyitottak. Ez alapján kijelenthető, hogy hamarosan megjelenhet az új jailbreak.


HDR képkészítés 3GS-en?

iPhone 4 megjelenésével jött a HDR képkészítés. Ez azt jelenti, hogy egyszerre 3 fénykép készül: egy alulexponált, egy normál és egy túlexponált, ezekből rakja össze a végső képet. A feature azonban csak iPhone 4-en érhető el, más készüléken nem. Persze készült egy hack, mely iPhone 3G és 3GS esetében engedélyezi a HDR képkészítést.
Úgy látszik a későbbiekben erre nem lesz szükség, mert az SDK-ban felfedeztek két ikont. Egyik a retina display HDR-t mutatja, míg a másik a nem retina displayes HDR-t. Mivel csak a 3GS képes HDR képkészítésre, ezért megindultak a találgatások. Vajon az Apple 3GS-nél is engedélyezi a HDR-t? Mikor? Vagy a tesztelés során nem működött megfelelően, ezért nincs aktiválva?
A választ nem tudom, de bízom benne, hogy azért rövidesen engedélyezik.


Megjelent az Autocad iPhone-ra

Korábban már írtam az iPhone-os Autocadről, tegnap megjelent az alkalmazás. Lehetővé teszi a rajzok megtekintését, szerkesztését, és megosztását. Mérnököknek hasznos kis app, bár az iPhone képernyője nem az a hűdenagy az ilyen feladatok elvégzésére.
Ingyen tölthető le a magyar App Store-ból.




Pénteken jelenik meg a FolderEnhancer

Egyik előző cikkemben bemutattam a FolderEnhancer nevű Cydiás alkalmazást, mely könyvtárak egymásba pakolását és alkalmazások tetszőleges helyen való elhelyezését teszi lehetővé. Tegnap bejelentették, hogy az app október 1-én, pénteken lesz a Cydiában elérhető. Ára még nem ismert.


Olvass tovább!

Nagy játékkiárusítás

Jónéhány játéknál igen komoly árcsökkentés történt. Ezek nem hosszú idejűek, általában egy napig tartanak. Ezért aki vásárolni akar, ne késlekedjen!

$0.99
• Osmos ($2.99 -> $0.99)
• Spider: The Secret of Bryce Manor ($2.99 -> $0.99)
• 2K Sports NHL 2K11 ($6.99 -> $0.99)
• Archetype ($2.99 -> $0.99)
• Civilization Revolution ($6.99 -> $0.99)
• Soccer Superstars ($2.99 -> $0.99)
• 9 Innings: Pro Baseball 2011 ($4.99 -> $0.99)
• Baseball Superstars 2010 ($2.99 -> $0.99)
• Need for Speed Shift ($6.99 -> $0.99)
• Bookworm ($2.99 -> $0.99)
• Geometry Wars: Touch ($4.99 -> $0.99) Universal
• Puzzle Agent ($4.99 -> $0.99)
• Monkey Island 2 Special Edition ($2.99 -> $0.99)
• The Secret of Monkey Island Special Edition ($2.99 -> $0.99)
• Doom II RPG ($3.99 -> $0.99)
• Assassin's Creed II ($5.99 -> $0.99)
• Zombie Infection ($2.99 -> $0.99)
• Peggle ($2.99 -> $0.99)
• Chuzzle ($4.99 -> $0.99)
• Zenonia ($2.99 -> $0.99)

$1.99
• Crash Bandicoot Nitro Kart 2 ($4.99 -> $1.99)
• Risk: The official Game ($4.99 -> $1.99)
• Hybrid 2: Saga of Nostalgia ($4.99 -> $1.99)
• Zenonia 2 ($4.99 -> $1.99)
• Castlevania Puzzle: Encore of the Night ($4.99 -> $1.99)
• Mirror's Edge ($4.99 -> $1.99)
• ACE Combat Xi: Skies of Incursion ($4.99 -> $1.99)
• Myst ($4.99 -> $1.99)
• Doom Resurrection ($6.99 -> $1.99)
• Sonic the Hedgehog 2 ($5.99 -> $1.99)
• Tony Hawk's Pro Skater 2 ($4.99 -> $1.99)
• NCAA Football by EA Sports ($4.99 -> $1.99)
• Command & Conquer Red Alert ($4.99 -> $1.99)

$2.99+
• NFL 2011 ($4.99 -> $2.99)
• Real Racing ($4.99 -> $2.99)
• Metal Gear Solid Touch ($6.99 -> $2.99)
• Call of Duty Zombies ($9.99 -> $4.99)
• Call of Duty Zomies HD ($9.99 -> $4.99) iPad Only
• FIFA 10 by EA Sports ($6.99 -> $4.99)

Olvass tovább!

2010. szeptember 29., szerda

Érdekességek

Utcai zene iPad-en

A technika fejlődik, a lenti videóban egy utcai zenész iPad-en játszik. A „hangszer” egy szitár, amelyet a Seline HD alkalmazással szólaltat meg.

The First iPad Street Musician? from Alex Shpil on Vimeo.



Mit hallgat Barack Obama?

Ugyan az amerikai elnök BlackBerry-rajongó, de mivel nincs jobb zenelejátszó az iPod-nál, ezért zenét azon hallgat. A Rolling Stone magazin meginterjúvolta és ő elárulta kedvenceit.
A készülékén kb. 2000 dal van. Inkább fiatalkorában menő előadókat hallgat, mint például Stevie Wonder, Bob Dylan, Rolling Stones, Miles Davis. Klasszikus zene sem hiányzik az iPod-ról. Nem egy nap Operába járó, de Maria Callas hangjáért odavan. Személyi titkára bevezette a rapbe is. Jay-Z, Nas, Lil Wayne is megtalálható a hallgatott zenék között.
Na de mikor van ideje zenét hallgatni? A teljes interjú itt olvasható el.


Olvass tovább!

Napi hírek 2010.09.29.

Mai hírekben szó lesz a 4.2-es rendszer második bétájáról, az alapértelmezett keresőről és a Firefox-ról.

Megjelent a 4.2-es rendszer második bétája

Tegnap az Apple útjára bocsátotta a 4.2-es firmware második béta változatát.


Újítások:
- iPad-en a multitaskingos alkalmazások váltása új animációt kapott,



- MobileMe email javítása,
- új YouTube videó feltöltési opció,


- új Game Center jelzés már az App Store alkalmazásban is.


Mivel a béta változat fejlesztőknek szól, ezért aki nem az, maradjon távol tőle. Főleg azok, akik későbbiekben jailbreakelni vagy függetleníteni akarnak.
A béta verzió érvényessége október 29-én lejár, ezért biztosan lesz még egy béta, a végleges verzió megjelenése novemberben várható.

Google marad az alapértelmezett kereső

Az utóbbi időben megromlott az Apple és a Google kapcsolata, ezért szárnyra keltek olyan pletykák, hogy az iOS-ben a Bing lesz az alapértelmezett kereső.
Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója eloszlatta a kételyeket. Egy interjúban elmondta, hogy ugyan versenytársak az Apple-lel, de ugyanakkor partnerek is és kibővítették kapcsolatukat, továbbra is a Google marad az alapértelmezett kereső.
Pénz beszél, kutya ugat.


Nem lesz Firefox iPhone-ra

A Firefox-ot készítő Mozilla egy blogbejegyzésben jelentette be, hogy nem lesz külön böngészőjük iPhone-ra. A technikai és logisztikai akadályok miatt nem lesz teljes értékű Firefox kedvenc telefonukra, inkább a Firefox Home alkalmazást pofozzák ki, funkciókban gazdag, felhő alapú alkalmazásban hisznek.
Kár.
A Firefox Home iPhone-on hozzáférést biztosít az asztali Firefox Könyvjelzőihez, Előzményeihez és egyéb nyalánkságaihoz.

Olvass tovább!

2010. szeptember 28., kedd

Napi hírek 2010.09.28.

Mai hírekben szó lesz a törhető Apple TV-ről és ZX Spectrum játékokról.

Az új Apple TV is törhető

Az új Apple TV még nem került szállításra, de az Apple már elérhetővé tette a firmwaret. iPhone Dev Teamnek a SHAtter exploitot használva sikerült visszafejteni a kódot és mindenkit arra bíztat, hogy minél előbb szerezzen be egy készüléket, mert az exploit nyilvánosságra hozatalával az Apple meg fogja változtatni a hardvert -, mint ahogy az iPhone 3GS esetén is tette - így a jövőbeni jailbreak kétséges lehet.


ZX Spectrum játékok iPhone-ra

Idősebbek még emlékeznek arra, hogy a 80-as években a Commodore és a ZX Spectrum uralta a személyi számítógépek és játékok piacát. Elite Systems, az egyik vezető fejlesztő cég úgy döntött, hogy a játékélményt kiterjeszti iPhone-ra is. A ZX Spectrum: Elite Collection (Vol. #1) alkalmazásba 50 játékot pakoltak bele. A játékok nevei még nem ismertek, de a következőket ígérik:
• 100%-ban eredeti és „hivatalosan” licenszelt ZX Spectrum játékok,
• játékspecifikus irányítás,
• kibővített instrukciók,
• fekvő vagy álló nézet,
• autentikus 'Spectrum' hangok.
Várják fejlesztők jelentkezését, játékaikat beleteszik a pakkba. Megjelenési dátumot és videót a héten hozzák nyilvánosságra.


Olvass tovább!

2010. szeptember 27., hétfő

Frissült a magyar iGO

NavNGo végre frissítette a magyar iGO-t. Az új verzióban már van
- multitasking támogatás iOS 4 alatt,
- letölthető radaradatbázis egész Európára,
- alkalmazáson belüli vásárlással élő közlekedési információk (adatforgalomról nincs bővebb információ),
- 2010 második negyedéves térképek.
Az alkalmazás továbbra is 14.99 euróért vásárolható meg a magyar App Store-ból.



Közben miv@cactusdev-től kaptam "TMC-s" képeket:






Olvass tovább!

Napi hírek 2010.09.27.

Mai hírekben szó lesz az iPod Touch 4 töréséről, a Game Center jelzéséről és az iPhone kiterjesztett garanciájáról.

iPod Touch 4G törése SHAtterrel

iPhone Dev Team bemutatott egy videót, melyben az új iPod Touch 4G törése látható SHAtter exploittal. A PwnageTool legújabb béta verziójába beépítették ezt a törése módot és egy custom firmwaret telepítettek a készülékre. Így már látható az akksi százaléka és a Cydia is. Ugyan készülőben vannak gyorsabb megoldások, de a PwnageTool megőrzi majd a régi basebandet, így lehet majd 4.1 alatt is függetleníteni a készüléket.
Közben a Chronic Dev Team is dolgozik a greenpois0n megoldáson. Kiadási dátum nem ismert.





Game Center jelzés egy játéknál

Az Apple az App Store-ban a Game Center képes játékoknak korábban már létrehozott egy külön szekciót, de továbbfejlesztette az iTunes-t. A leírás jobb felső sarkába tettek egy Game Center ikont, így egy adott játéknál is látható, hogy lehet-e vele multizni.



Magyarországon is érvényesíthető lesz a más EU országban vásárolt iPhone garanciája

Apple sajátos garanciális elveket vall. Ha egy másik országban vettél egy Mac-et, akkor bárhol tudod garanciálisan javítatni. Azonban iPhone esetében ez nem működött, csak a vásárlás országában lehetett érvényesíteni a garanciát.
EU vizsgálatot indított, mire az Apple (más restrikcióval együtt) visszakozott. Azokban az országokban, ahol nincs közvetlen Apple-szerviz, kijelölt ún. Authorised Service Providers-t, aki a garanciális szervizelést végzi.
Kíváncsi leszek Magyarországra mikor ér ez el.

Olvass tovább!

2010. szeptember 26., vasárnap

Részegen ki visz majd haza?

Bikini együttes slágere jutott eszembe, amikor a Home Run 2010 című alkalmazással játszottam. Maga a játék nagyon egyszerű: van egy részeg fazonunk, aki haza akar menni. De egy részegnél ez nem olyan könnyű, mivel dülöngél. A telefon balra-jobbra döntésével kell egyensúlyban tartani, nem szabad elesnie. Persze előbb-utóbb bekövetkezik a vég és a fazon padlót fog. Cél minél messzebb eljutni vele.
A játék könnyed ötperces kikapcsolódást nyújt, 0.79 euróért tölthető le a magyar App Store-ból.


Olvass tovább!

2010. szeptember 25., szombat

Tippek kezdőknek

Mivel az új telefon indulásával jónéhány új iPhone 4 felhasználó is született, ezért számukra nagyon hasznos alkalmazás a Secrets for iPhone nevű program, melyben tippeket kapnak a telefon használatához.
100 ötlet közül lehet szemezgetni: olyanok vannak, mint akksi kímélés, gépelési tanácsok, weboldal mentése ikonként, titkos kódok, stb. Az alkalmazás kezdő iPhone-osoknak kötelező, de rutinos felhasználók is találhatnak benne hasznos tanácsokat (még nekem is sikerült :).
A program 0.79 euróért tölthető le a magyar App Store-ból, de van egy ingyenes változata is 13 tippel.



Olvass tovább!

2010. szeptember 24., péntek

T-Mobile sajtóközlemény

Nagy érdeklődés mellett startolt ma hajnalban a T-Mobile-nál az iPhone 4
Magyarországon is nagy sikerrel debütált az új iPhone 4 készülék, a pénteki 0 órai startot követően a készletek rohamosan fogynak – adta hírül a készülék hazai forgalmazója, a T-Mobile. A legkitartóbb iPhone rajongók már csütörtökön kora délutántól várakoztak az Aréna Plázában található T-Pontnál, ahol a szolgáltató szórakoztató programokkal várta az éjféli nyitásra érkezőket. Az első több mint 300 vásárló péntek reggel 7 óráig hozzájuthatott az iPhone 4 készülékekhez. Az iPhone 4 országszerte korlátozott számban, az arra kijelölt üzletekben kapható, amelyek a rendes nyitva tartás szerint várják a vásárlókat. Az érintett boltok listája a T-Mobile weboldalán tekinthető meg. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az iPhone 4 32 GB-os változatából az induló készlet szinte teljesen elfogyott. A T-Mobile számításai szerint a 16 GB-os változat várhatóan néhány napig lesz elegendő, és a készletek üzletenként percről-percre változnak. A T-Mobile azt reméli, hogy az érintett üzletekbe és a webshopba a közeljövőben újabb iPhone 4 készletek érkezhetnek, azonban ezek időpontja jelenleg nem ismert. A T-Mobile a vásárlás mellett döntőket arra kéri, hogy átmeneti készlethiány esetén a kijelölt üzletekben iratkozzanak fel a várólistára vagy regisztráljanak a T-Mobile honlapján, így az érkező készletekből a feliratkozás sorrendjében hozzájuthatnak a várt iPhone 4-hez.



- Posted using BlogPress from my iPhone

Olvass tovább!

Napi hírek 2010.09.24.

Mai hírekben szó lesz az iPhone 4-es seftelésről, a Mozilla okostelefon koncepciójáról, újra az Apple TV-s alkalmazásokról és a világ második legértékesebb cégéről.

Vegyél olcsón iPhone 4-et és küld ki Kínába!

Miközben itthon nagy sorok várnak az iPhone 4-re, addig New Yorkban és Londonban sem tétlenkednek az emberek, sorban állnak. Azonban teljesen más oknál fogva.
A kínai fekete/szürke piac virágzik, egy kártyafüggetlen iPhone 4-ért akár 1000 dollárt is megadnak. Ezért az amerikaiak 600 dollárért megveszik szerződés nélkül, Chinatownban eladják 750 dollárért. Pekingben pedig boldogan fizetnek érte egy ezrest.
Az Apple nem nagyon tud ellene tenni semmit. Próbálkoztak nem kiszolgálni az ázsiai ügyfeleket, de ügyészi nyomásra kénytelenek voltak visszakozni. Azonban az üzletet némileg beárnyékolhatja, hogy Kínában holnap mutatják be a telefont, 750 dollárnak megfelelő jüan lesz a 16 GB-os modell.
Londonban hasonló sorok kígyóznak. Még.
Ezért jutott Magyarországra olyan kevés készülék…


Mozilla telefon koncepciója

Firefox böngészőjéről ismert Mozilla érdekes koncepcióval állt elő, a videóban látható telefont tervezték meg. Nekem tetszik. Vajon megvalósul valaha?



Alkalmazások Apple TV-n

Egy belső dokumentum szerint az Apple munkatársat keres Apple TV-re való alkalmazásfejlesztésre. Mivel az Apple TV-n is iOS, az iPhone operációs rendszere fut, és már korábban is megszellőztették az alkalmazások lehetőségét, ez az állásajánlat egyáltalán nem meglepő. Macrumors nem várja, hogy a TV-n az eddig iOS alkalmazások fussanak, de elképzelhetőnek tartja specifikus tv-s appokat.


Apple a világ második legértékesebb cége

Négy hónappal ezelőtt az Apple piaci kapitalizációban megelőzte a Microsoftot, most pedig mivel a részvényárfolyam 292.76 dolláron zárt, ezért a PetroChina-t megelőzve már a világ második legértékesebb cégévé vált. A cég 265.8 milliárd dollárt ér, már csak az Exxon Mobil van hátra :)
Egyébként Steve Jobs-szal értek egyet. Amikor pár hónappal ezelőtt a Microsoft beelőzéséről kérdezték, azt mondta hogy ez egyáltalán nem lényeges. A vásárlók nem azért veszik a termékeiket, mert megelőzték a Microsoftot. Igaza van.

Olvass tovább!

2010. szeptember 23., csütörtök

A nagy sorbanállás

Ebben a postban számolok be az iPhone 4 roll-outról. A post folyamatosan frissül.

Az est folyamán alkalmam volt beszélgetni Király Istvánnal, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettesével.
Király István elmondta, hogy a darabszámmal kapcsolatban konkrét számot nem mondhat, de 1-2 hónap múlva már remélhetőleg nem nagyon kell várni. Árban széles palettát kínálnak, így mindenki megtalálhatja a neki kedvezőt.
Eddig az iPhone 4 volt a legkésőbb bemutatott modell: ők mar két hónapja készen álltak az indulásra, az Apple-Deutsche Telekom tárgyalások határozták meg a magyar indulás dátumát.
Konkurencia: nyitottak a versenyre, akármikor jön is el (1-2-3-4 hét !), nekik vannak a legjobb szolgáltatásaik és 3G-s hálózatuk, nem félnek a konkurenciától. Becslése szerint a T-Mobile részesedése az okostelefonok piacán kb. 60 %, ami felülreprezentált a cég kb 43 %-os piaci részesedéséhez képest.




0:01 Az első!


23.10 Osztják a sorszámokat.



22:15 Megvolt a sajtótájékoztató. Eva Binders Deutsche Telekom dt készülék beszerzési igazgató beszélt az Apple és a DT kapcsolatáról.
Király István M. Telekom marketing vezérigazgató-helyettes kiemelte a retina displayt és az ingyenes T-Mobile navigációt. iPhone a legokosabb telefon.
Keszég Attila értékesítési vezérigazgató-helyettes szerint mivel már több mint 300 ember áll a sorban, ezért megnövelték az itteni készleteket.
Akkor mennyi lehetett?



Akik először vehetik majd át.



Sajtótájékoztató helyszíne. T-Mobile készül, visszaszámlálás.



Arena 21.00 mindenki itt van. Sor vége valahol a távolban.



Europark, 20.30. Azért ennél többre számítottam. Mindenki az Arénában van?



Westend, T-Pont 13 óra. Mivel csak péntek délelőtt 10 órától kezdik az értékesítést, nincs sorbanálló.



Westend, alagsor, szerződéses partner. Dettó.




- Posted using BlogPress from my iPhone

Olvass tovább!

Itt vannak az új előfizetéses iPhone 4 árak

Megjöttek az iPhone 4 árak. Legolcsóbb a 16 GB-os 24 havi hűséggel, egy összegben, ikon 600 díjcsomagban 29 990 forintot kell fizetni. Legdrágább a 32 GB-os 12 havi hűségnyilatkozattal, egy összegben, de díjcsomagra vonatkozó hűségnyilatkozat nélkül, 185 990 Ft. Dominoban a 16 GB-os 185 990 Ft, míg a 32 GB-os 219 990 forintban kerül.



Ezek új ügyfelekre vonatkoznak, a régieknek szánt árak még nem publikusak, de a T-Mobile „nem felejtkezett el róluk sem.”

Olvass tovább!

Steve Jobs 6.1 milliárd dollár

Forbes magazin évente elkészíti a 400 leggazdagabb amerikai rangsorát. Idén Jobs ezen a listán a 42. helyet foglalja el 6.1 milliárd dolláros vagyonnal. Tavaly „mindössze” 5.1 milliárdot tudott a tejbe aprítani. A 6.1 milliárdból 4.4 milliárd a Disney részesedése. Jobs a Pixar filmstúdió részvényeinek 50 %-át birtokolta, amikor 2006-ban a Disney egy részvénycserés ügylettel felvásárolta a céget. Azóta Jobs a Disney legnagyobb részvényese.
Jobs ugyan évente mindössze 1 dolláros fizetésért dolgozik, azonban jutalomként több millió dolláros részvényopciókat kap.
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója meglepetésre megelőzte Jobsot a listán. Zuckerberg 24 %-os részvényese a Facebooknak és 6.9 milliárdos vagyonnal rendelkezik. Facebook ugyan még nem ment tőzsdére, tehát nem lehet pontosan megállapítani az értékét, de a Forbes 23 milliárdra becsüli a céget. A listát már 17 éve Bill Gates vezeti, most éppen 54 milliárd dollárral.

Olvass tovább!

2010. szeptember 22., szerda

Hivatalos: szeptember 24-től kapható az iPhone 4!

Végre a T-Mobile is megerősítette, hogy az iPhone 4 szeptember 24-én 0 órától lesz kapható, bulit az Aréna Plázában tartják. Természetesen én is ott leszek és beszámolok a fejleményekről.

iPhone 4-et forgalmazó üzletek:

* Békéscsaba, Csaba Center T-Pont, Andrássy út. 37-43.
* Budapest, Aréna Pláza T-Pont, Kerepesi út 9.
* Budapest, MOM Park T-Pont, Alkotás u. 53.
* Budapest, Budafoki út T-Pont, Budafoki út 103-107.
* Budapest, Westend T-Pont, Váci út 1-3. I. em Baross Gábor u. 12.
* Budapest, Mammut T-Pont I, Lövőház u. 2-6. II. em.
* Budapest, Mammut T-Pont II, Lövőház u. 2-6. fszt.
* Budapest, Árkád T-Pont I, Örs vezér tere 25., I.em.
* Budapest, Árkád T-Pont II, Örs vezér tere 25., mélyföldszint
* Budapest, Duna Plaza T-Pont, Váci út 178.
* Budapest, Europark T-Pont, Üllői út 201.
* Debrecen, T-Pont, Piac u. 26.
* Győr, Árkád Bevásárlóközpont T-Pont, Budai út 1.
* Kecskemét, T-Pont, Szabadság tér 2.
* Miskolc, T-Pont, Kossuth L. u. 2.
* Pécs, T-Pont, Rákóczi út 19.
* Szeged, T-Pont, Feketesas u. 25.
* Szombathely, T-Pont, Király u. 8.
* Veszprém, T-Pont, Kossuth u. 3.




Olvass tovább!

Napi hírek 2010.09.22.

Mai hírekben szó lesz egy újabb exploitról és a fekvő képernyőről.

Pod2g újabb hibát talált

Bár kilépett a Chronic Dev Team-ből, Pod2g nem unatkozik, újabb hibát talált. Ezúttal az iPod Touch 2G készüléket vette tüzetesebb vizsgálat alá és megállapította, hogyha DFU módban egy bizonyos USB control üzenetet küld, akkor túlcsordulás lép fel. Így már az MC és a nem MC modellek is törhetővé válnak. Mivel az Apple mérnökei is rájöttek a hibára, ezért az újabb iPod Touch készülékeken és iPhone-on a hiba nem fordul elő.


Képernyő fektetve

Cydiában megjelent az LSRotator alkalmazás, mellyel a képernyőt (lockscreen) lehet forgatni. Az SBRotatorral együttműködve úgy működik, mint iPad-on a forgatás.
A képernyőt egyszerre két újjal érintve meggátolható a forgás. Támogatja a Cydgets-et, CyDialer-t, LockInfot, ClockHide-ot, SmartScreent és más kiegészítőket is. Ára 0.99 dollár.

Olvass tovább!

2010. szeptember 21., kedd

Megjelent a hvg alkalmazása

Mai napon megjelent egy népszerű gazdasági hetilap, a hvg iPhone-os alkalmazása. Nyitó oldalon a napi híreket olvashatjuk, amelyek között keresni is lehet.



Címlapban a hvg mindig is király volt. Címlaptár menüpontban könyvespolcszerűen az újság archívumában kutakodhatunk, egészen 1979-ig lehet visszamenni a címlap nézegetésben. Érdekes visszanézni anno milyen problémákkal küszködött az ország.



Nagyításnál a képek magukért beszélnek, talán is nincs szükség szövegre.


Videók alatt értelemszerűen olyan híreket olvashatunk, amelyekhez videó kapcsolódik.


A képeket és a videókat is megoszthatjuk emailen, Facebookon vagy a Twitteren.
Rendelés menüpont alatt néhány cikket láthatunk a nyomtatott változatból és természetesen meg is rendelhető az újság.


Az alkalmazás természetesen ingyen tölthető le a magyar App Store-ból.

Olvass tovább!