2010. március 13., szombat

Alpine Crawler World teszt

Múlt héten ígértem egy Alpine Crawler World tesztet. Nos, akkor jöjjön.
A játék magyar fejlesztők munkája, off-road pályákon kell versenyezni. Természetesen a játék magyarul is tud, ezért a menüpontokra így fogok hivatkozni.
Indítás után bejön a főmenü, amit nem bonyolítottak és designoltak túl. Mielőtt az ember belefog a versenyzésbe, célszerű a „Hogyan játsszam” menüben megtekinteni a képernyőn lévő gombok, jelek jelentését.
Gyakorlásképpen a „Szabadedzés”-sel kell kezdeni, ahol ráérezhetünk a játékra. Lehet helyszínt, pályát, autót és pilótát választani, majd indulhat a futam. Egyetlen cél van: végigmeni a pályán, ami azért nem olyan egyszerű. Nem szabad ész nélkül nyomni a gázt, mert akkor könnyen fejre áll az ember és vége a futamnak. A három autó eltérő fizikával rendelkezik, például a pickup a nagy tengelytáv miatt nehezen borul fel, de ha borul már nem valószínű, hogy visszabillen. Erre a másik két autónál azért nagyobb valószínűség van. Ha már a fizikánál tartunk: nagyon profin megcsinálták, az autók teljesen élethűen ugratnak, koccannak, jól ütköznek. A pályák között van havas és sáros is, éjszakai vezetésnél a fényszórók is nagyon élethűen mutatják az utat. Bár fél szemünket célszerű a GPS-en tartani, így láthatjuk mi vár ránk.
Miután eleget gyakoroltunk, „Időmérés”-en vagy „Erőpróbá”-n is próbálhatjuk ki tudásunkat. „Időmérés”-nél egyetlen cél van: táv megadott időn belüli teljesítése. A pályán ellenőrző pontok vannak elhelyezve, ahol plusz másodperceket kapunk a következő szakasz teljesítésére. Az „Erőpróba” abban különbözik ettől, hogy összesen 10 életünk van, abból kell a 10 pályán végigmenni. Életet veszítünk, ha felborul az autó, nem érjük el időben a következő ellenőrző pontot vagy annyira összetörik az autónk, hogy már nem tud továbbmenni. Ez utóbbit az Egészség alatt láthatjuk. Egy nagyobb repülés után teljesen lenullázódunk, ezért célszerű kisebbeket ugratni. Személy szerint a 10 életet nagyon kevésnek tartom, mivel nagyon trükkös pályák is vannak, ahol legalább egyszer-kétszer felborul az ember, hamar elfogynak az életek.
A játékban alapból 3 helyszín van, mindegyik 10 pályával, de ezek közül a nehezebbek felszabadítandóak. Öt pilóta közül választhatunk. Ennek nincs olyan nagy jelentősége, inkább az ugratásoknál kísért nyögésekben jelentkezik a különbség.
Összességében nagyon jó játékról van szó. Fizikája lenyűgöző, grafika és a hangok is a helyükön vannak. Elég addiktív, az ember egy borulás után csak azért is megpróbálja, nehogy már kifogjon rajta a játék! 0.79 euróért vásárolható meg a magyar App Store-ban.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése