2010. január 30., szombat

Napi hírek 2010.01.30.

Mai hírekben szó lesz a konkurenciáról, az iPad fájlcseréjéről, a T-Mobile árairól és egy újabb bakiról.

Üsd, vágd, nem apád!

Ahogy az várható volt, a konkurencia nem fogadta kitörő lelkesedéssel az iPad-et.
Jobs a bemutatón kihangsúlyozta, hogy az Apple a legnagyobb mobil vállalat, a 15.6 milliárd dolláros bevétel alapján még a Nokiát is megelőzi. Persze a finnek sem hagyták ezt annyiban, mert ők is előjöttek a farbával. Szerintük az Apple a mobil termékeiből csak 7.25 milliárd dollár bevételt ért el, míg ők 8.18 milliárdot, az eladott készülékek számában még nagyobb a különbség és különben is már több mint 10 éve ők a piacvezetők, mit akarnak ezek az almások?
Mint köztudomású a két cég igen komoly peres eljárásban van egymással, így ez csak egy újabb pengeváltás volt.
Microsoft sem maradhatott csendben. Brandon Watson a fejlesztői környezet vezető termékmenedzsere szerint elég vicces, hogy a Microsoft – akit egy zárt társaságnak mondanak – sokkal nyitottabb az Apple-nél. Mivel az iPad-en is az iPhone OS fut, ezért minden alkalmazást először engedélyeztetni kell az Apple-vel és csak utána jelenhet meg a készüléken. És különben is az iPhone-ra való fejlesztés drága, mert ahhoz Objective C-re van szükség, míg a MS .NET platformja jobban átlátható.
Ahogy látom a Microsoftnál nem fogták fel, hogy az iPad nem egy PC, és megijedtek hogy a Steve Ballmer által bemutatott tablet közel sem tud annyit mint az iPad.
Satoru Iwata, a Nintendo elnöke is lekicsinylően szólt az iPad-ről. Szerinte ez csak egy nagy iPod Touch és abszolút nem keltett benne kedvező benyomást.
Pedig a Nintendo az, akinek igazából tartania kell az iPad-től, mert az iPhone így is komoly csapást mért rá, hát még egy nagyobb képernyős készülék beteheti nekik a kaput.
Tehát a konkurencia szapulja. Akkor nem lehet olyan rossz készülék!

Könnyebb fájlcsere az iPad-en

Valahogy az Apple-nek az operációs rendszeren belül nem sikerült olyan egyszerű fájlrendszert kiépítenie, mint a Microsoftnak. OS X-be beépítették a Spotlightot, mely a keresést leegyszerűsítette, az iTunes, iPhoto és Photo Booth alkalmazások a media könyvtárban vannak. iPhone-nál sincs megoldva a fájlok nyitása és mentése, a fotók és az emailek csatolt fájljai nyithatóak meg.
Ha az iPad-et nem csak médialejátszóként szándékoznak pozícionálni, akkor más megoldást kellett kitalálni. Ez főleg az iWorksnél szükséges, de a rendszerbe nem építettek bele fálböngészőt. Ehelyett az alkalmazás indításakor az adott program emlékezik a fájlokra és grafikailag megjeleníti azokat, így a felhasználó meg tudja nyitni amivel dolgozni akar. A fájlt saját telepítő könyvtárába menti, - ahogy az iPhone is -, ha törlik az alkalmazást, ezek a fájlok is törlődnek.
Ezen kívül a dokumentumok wifin keresztül megoszthatóak az asztali számítógéppel is. Egyszerű drag-and-drop módszerrel lehet őket a két eszköz között mozgatni. Az asztali gépen az iPad, mint külön meghajtó jelenik meg. A desktopon a dokumentumok listája fájlonként a Quick View-hoz hasonlóan jelenik meg.
Úgy gondolom a lehetőségekhez képest jó megoldás született, a két készülék közötti ilyenfajta csere-beréhez nem kell már iTunes.

Itt vannak a T-Mobile árak (?)

Állítólag a német T-Mobile honlapján megjelent az iPad, amit rövid időn belül el is távolítottak. Az árakat böngészve láható, hogy egyszerűen a dollárt behelyettesítették euróval. Az infonak ellentmond, hogy a nemzetközi tárgyalások még csak a héten indultak és a 3G-s modell egy hónappal később kerül eladásba, mint a wifis.



Ez is benne maradt

Übergizmo bemutatott egy képernyőképet, mely az iPad Emulatoron készült. A kép felső részén látható a 'Touch to return to call' felirat, mely az iPhone-on jön elő, ha hívás közben egy másik alkalmazás kerül elindításra. Nem hiszem, hogy az iPad képes lesz hívásokat kezelni, a fotózáshoz hasonlóan egyszerűen benne maradhatott az SDK-ban ez a programrész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése