2010. július 2., péntek

Apple hamut szórt a fejére

Egy hete gyűrűzik az iPhone 4 térerőproblémája, amit már nem lehetett elintézni egy Jobsos "tartsd máshogy a telefont" válasszal. Mai napon nyílt levelet tettek közzé (http://www.apple.com/pr/library/2010/07/02appleletter.html), melyben többek között leírták, hogy eddig rosszul számolták és jelenítették meg a térerőt jelző sávokat. Legalább két sávot tévedtek. A telefon pl. négy sávot mutatott, amikor csak kettőt kellett volna. Így aki gyenge lefedettségű területen volt, annak is öt sávot mutatott és a készülék rossz helyen való érintése jelentős térerőcsökkenést és hívásmegszakítást eredményezett.
A probléma egyébként már az első generációs iPhone óta fennáll. Konklúzióképpen átveszik az AT&T számítási ajánlását, heteken belül kiadják az újabb firmwaret, ami javítja a hibát. Szerintük az iPhone 4 továbbra is az eddigi legjobb mobileszköz.
Ja, és az első három csíkot megnagyobbítják, hogy könnyebb legyen észrevenni...
Azért érdemes egy kicsit továbbgondolni a helyzetet. Változtatnak a megjelenítésen, de ez nem oldja meg azon kisebbség problémáját, akik valódi hívásbeni minőségromlást és megszakadt beszélgetéseket tapasztaltak. Egyébként egy egyszerű képlet módosítása miért tart több hétig? Lehet hogy olyasmit is módosítanak a rendszerben, amit nem hoztak nyilvánosságra? Valami bűzlik Dániában.




- Posted using BlogPress from my iPhone

2 megjegyzés:

  1. http://www.iphoneheat.com/2010/07/jailbreak-iphone-3gs-new-bootrom-ios-4-0-firmware/
    ezt csak a 3.1.2 vel lehet megcsinálni???????????

    VálaszTörlés