2009. november 14., szombat

Egy kis jailbreak történelem

Wired.com összeállítást készített az iPhone jailbreak történetéről. Ezt az írást mutatom be kivonatosan.

A vakáción lévő George Hotz (Geohot) 17 éves korában több száz órát töltött azzal, hogy az iPhone titkait megismerje. Erőfeszítését siker koronázta, ő volt az első (még mint Dev Team tag), aki lehetővé tette az iPhone bármely hálózaton való használatát. Ezzel a figyelem középpontjába került, egy vállalkozó elcserélte Nissan 350Z sportkocsiját Geohot független telefonjára. Geohot most független hackerként dolgozik, elvileg egy főiskolára is jár, de csak azért hogy egy kicsit szocializálódjon.
„A törés kb. 500 órát vett igénybe -, de visszagondolva - az első iPhone törése hihetetlenül egyszerű volt.” – emlékezik vissza Geo.
Ez a tini azóta is megoldatlan feladat elé állítja az Apple-t. Jobs rá egy hónapra kénytelen volt úgy nyilatkozni, hogy az Apple kénytelen macska-egér játékot folytatni. Azóta is újabb és újabb verziókat kénytelen kiadni, melyekben betömi a feltöréseket lehetővé tevő lyukakat. Tehát Apple betömi a lyukat, a hackerek pedig néhány héten belül újat találnak.
Hackerek adták a feltörésnek a jailbreak szót. Ez az első lépés a függetlenítéshez. Az iPhone API kódját gyorsan visszafordították és lehetővé tették harmadik fél által készített alkalmazások telepítését. Elég hamar készültek játékok, felhasználói programok és témák is. Ekkor az AppStore még sehol sem volt, így a jailbreak volt az egyetlen eszköz ahhoz, hogy többet hozzanak ki a telefonból. 2008 júliusában megnyílt az AppStore, amely azóta is töretlen siker a maga több mint 100 ezer alkalmazásával, így a jailbreak háttérbe szorulhatott volna.
Nem így lett. Az Apple sajátos jóváhagyási politikája miatt jónéhány olyan alkalmazás került az azóta megnyílt Cydia Store-ba, amelyet Cupertinóban nem hagytak jóvá vagy sértette a cég alapelveit (SDK-t). Mivel az Apple elég sok alapfunkciót kihagyott a telefonból, ezért ügyes programozók kifejlesztették ezeket és a Cydiából bárki letölthette őket. Cydia azóta a nemhivatalos alkalmazások tárháza lett, néhány programozó pedig szépen keresett vele. A 3G Unrestrictor alkotója például az első két héten 19 ezer dollárt kasszírozott.
Szóval a macska-egér játék folytatódik, a Dev Team rendszeresen frissíti a PwnageTool nevű programját, mellyel custom (feltört) firmwaret lehet készíteni, így már törhető a telefon. Az Apple az Amerikai Szabványügyi Hivatallal akarja kimondatni a jailbreak illegalitását. Eric McDonald Dev Team tag szerint ők nem sértik az Apple jogait, mert nem másolják és terjesztik az Apple szoftverjét, hanem a felhasználók a hivatalos firmwaret töltik le és patchelik meg.
Geohotot ugyan kirúgták a Dev Teamből, mivel hackelési információkat hozott nyilvánosságra, de ez annyira nem érdekelte őt, kiadta a lehető legegyszerűbb feltörő programot, a blackra1nt. Nem pénzért dolgozik, de elfogad adományokat. Azért annyira nem szerény, mert jailbreak közben az ő képét láthatjuk. Olyan, mint egy angyalarc egy Caravaggio festményen.
„A blackra1n mindössze 600 Kbyte, de a képem ebből 200 Kbyte.” – mondta nevetve Geohot.
Apple felvette a kesztyűt, álláshirdetést tett közzé, melyben biztonsági szakembert keres, így akarja megnehezíteni a feltörést. Geohot nem hiszi, hogy ez a szakember meggátolhatja a törést. Elmondása szerint egy újabb lyukat talált a rendszerben és még a jövőre megjelenő negyedik generációs iPhone-t is fel tudja majd törni.
„Személy szerint tetszek, ahogy az Apple zárva akarja tartani az iPhone-t. Ez a hobbim és nem lenne buli, ha a cég változtatna a politikáján. Vegyék fel ezt a jailbreak-zsarut és megmutatom mit is tudok igazán.” – zárta a beszélgetést Geohot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése