2009. szeptember 29., kedd

Túl a kétmilliárdon

Apple tegnap bejelentette, hogy az AppStore-os letöltések száma meghaladta a kétmilliárdot. Ezt a hatalmas számot valamivel több, mint egy éves alatt érték el. Már 85 ezer alkalmazás található az online boltban, és 125 ezer fejlesztő dolgozik alkalmazásokon (legalábbis ennyien vették meg az SDK-t).
„A letöltések száma folyamatosan növekszik, alig egy év után elérte a kétmilliárdot, úgy hogy ebből félmilliárdot csak ebben a negyedévben töltöttek le.” – mondta Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója. „Az AppStore újrafogalmazta mit tehet a felhasználó a mobilkészülékével és ők egyértelműen szeretik ezt.”
Már 50 millió iPhone és iPod Touch tulaj 77 országból választhat a hihetetlen széles választékból. A nemrég bemutatott iTunes9-el pedig az ikonok már számítógépen is rendezhetővé váltak, szinkronizálás után ugyanúgy jelennek meg a telefonon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése