2010. június 28., hétfő

Napi hírek 2010.06.28.

Mai hírekben szó lesz a rekorddöntésről, egy iPhone 4 bekerülési költségéről és a frissült MyWi programról.

1.7 millió új iPhone 4 három nap alatt

Az Apple mai sajtóközleménye szerint az első három napon 1.7 millió iPhone 4 telefont adtak el. Ebből 600 ezer előrendelésben kelt el.
“Ez a legsikeresebb termékindítás az Apple történetében." - mondta Steve Jobs vezérigazgató. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki azok felé, akik a szűkös kínálat miatt nem jutottak hozzá a telefonhoz.
Az első iPhone esetében 74 napba telt mire elérték az 1 milliós darabszámot, míg egy évvel később a 3G-nél ez mindössze három napot vett igénybe.
A készüléket öt országban árulják, Magyarországon - ha hinni lehet a pletykáknak - augusztustól pesz megvásárolható.




188 dollárba kerülhet az iPhone 4

Az iSuppli szerint az új 16 GB-os iPhone 4 becslésük alapján 187.51 dollárba kerül az Apple-nek.
Természetesen legdrágább alkatrész a nagyfelbontású Retina Display képernyő, ez 28.5 dollárt kóstál. Ezt követi az A4 processzor 10.75 dollárral.
Az újjonan hozzáadott, a genfi STMicroelectronics által gyártott giroszkóp mindössze 2.6 dollárba kerül.
A totál 188 dolláros költség enyhén magasabb a 3GS 179 dolláros és a 3G 174.33 dolláros költségénél.
Persze az Apple-nek nem csak ennyibe kerül a telefon, hiszen rájön még a csomagolás, szállítás, marketing stb. költsége, de azért nem féltem őket, telik még zsíroskenyérre :)

Megjelent a MyWi iOS 4 kompatibilis verziója

MyWi segítségével wifi hotspotot hozhatunk létre, így megosztva a telefonon lévő mobilinternetet. Most frissült a program, már kompatibilis a legújabb iOS 4-es verzióval is. A fejlesztő számos újdonságot is belepakolt az alkalmazásba:
⁃ gyorsabb működés,
⁃ alacsonyabb akksifogyasztás,
⁃ sugárzás erősségének állítása (30% és 100% között)
⁃ kapcsolódott eszközök listája (IP cím alapján),
⁃ USB Bridge mód: laptopot USB- keresztül a telefonhoz csatlakoztatva 3G vagy wifi megosztása.
A program még képes 40 bites és 104 bites WEP titkosítás kezelésére is.
Mint látható, sokat tud az alkalmazás, ebből kifolyólag nem olcsó. Új vásárlóknak 19.99 dollárba, míg MyWi 3.x-ről frissítőknek 9.99 dollárba kerül. Jelenleg még csak a Rock.app-on belül érhető el, de már dolgoznak a Cydiás megjelenésen is.





- Posted using BlogPress from my iPhone

3 megjegyzés:

  1. Szia, a MyWi-hez hasonlo, de ingyenes programot tudsz esetleg ajanlani 3.1.3ra? Koszonom

    VálaszTörlés
  2. Cracked MyWi? :D

    VálaszTörlés
  3. Hasonlót nem tudok, de van ennek olyan tört verziója a Cydiában, amely fut 3.1.3-on.

    VálaszTörlés