2010. november 5., péntek

Napi hírek 2010.11.05.

Mai hírekben szó lesz egy különös perről, az iOS 4 tulajdonságainak kapcsolgatásáról és a Google Instantról.

Beperelte az Apple-t a 3G lassú szoftvere miatt

Bianca Wofford nevű hölgyemény beperelte az Apple-t a 3G lassú szoftvere miatt. Beadványában leírja, hogy a cég úgy bocsátotta ki az iOS 4-es verzióját, hogy tudott a lassulásról. Ugyanakkor az új verziót úgy állította be, hogy az egy jelentős fejlődés, pedig valójában a telefon használhatatlan lett, állandóan belassult, összeomlott és lefagyott, egy iTégla (iBrick) vált belőle. Ráadásul 3 hónapot kellett várni a hiba javítására, pedig több ezer panasz futott be ezzel kapcsolatban az Apple-höz. Cég a downgradet is megnehezítette, bonyolultabb visszatérni a 3.1.3-as rendszerhez, mint a korábbi verzióknál. Az Apple galád célja az volt, hogy minél több 3GS és iPhone 4 készüléket adjon el. A hibát maga Steve Jobs is elismerte és a 4.1-es rendszerben javulást ígért, ami végül is bekövetkezett.
Amennyiben a bíróság elmarasztalja az Apple-t, a következő döntések születhetnek:
- pénzbüntetés,
- downgrade lehetősége,
- jailbreak elfogadása garanciális esetben.
A hölgy beadványában kéri az ügy kiterjesztését ún. class action lawsuit-tá, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a végeredmény precedens értékű lenne és a többi szenvedő 3G tulaj is részesülne a döntés előnyeiből.
Azt el kell ismerni, hogy 3G-n az iOS 4 borzasztó lassú volt, de úgy gondolom pénz beszél, kutya ugat.


iOS 4 tulajdonságainak kapcsolgatása

Nemrégiben jelent meg a Cydiában a MyOS nevű alkalmazás. A program lehetővé teszi az iOS tulajdonságaink egyszerű be- és kikapcsolását. Így például állítható a háttérkép, multitasking, HDR fényképezés is. A program 0.99 dollárért vásárolható meg a BigBoss repóból.


Google Instant már mobilon is

Google kiterjesztette Instant szolgáltatását iPhone-ra is. Egyelőre még csak angol nyelvterületen érhető el, de folyamatosan bővül, előbb-utóbb magyar beállításokkal is elérhető lesz.
Google Instant lehetővé teszi, hogy már a folyamatos gépelés alatt láthatóak lesznek a találatok, nem kell megvárni a gépelés befejezését. Szerintem hasznos feature, várom a magyar megjelenést.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése