2010. november 2., kedd

Megjelent a 4.2-es rendszer kiadás előtti utolsó verziója

Apple kibocsátotta a 4.2-es firmware ún. Gold Master (GM) verzióját. Ez a végleges kiadás előtti utolsó változat, tehát már komoly módosítás nem történik benne. Még csak fejlesztőknek szól, tehát aki nem az, NE töltse le és telepítse fel!
A 4.2-es firmware-ben érnek össze az iPhone és az iPad verziói. Újdonságok között található az Airprint (wifin keresztüli nyomtatás) és az Airplay (média streamelése többek között iPhone-ról). Remélhetőleg az időátállítás miatti ébresztő bugot is javítják.
A végleges verzió általában a GM után 1 héttel jelenik meg.


Olvass tovább!

2010. november 1., hétfő

Napi hírek 2010.11.01.

Mai hírekben szó lesz a frissen esett vörös hóról és az ébresztésről.

Megjelent Windowsra a frissített redsn0w

iPhone Dev Team a mai napon kiadta frissített redsn0w programját. Eddig azon felhasználók, akik kártyafüggetlenül akarták élvezni a 4.1-es rendszer előnyeit, csak a Mac-es PwnageToollal tudták ezt megtenni. Windowsos változat nem létezett.
A redsn0w nevű program ezt a hiányosságot pótolja. Azt azonban le kell szögezni, hogy ez sem készít ún. custom firmwaret, „csak” előkészíti a telefont a speciális DFU-módra és telepíti a custom firmwaret. Tehát aki függetlenül akarja használni telefonját, az kérjen a haverjától egy Mac-en készített custom firmwaret és a „Just enter pwned DFU mode right now” gombbal DFU módba tudja tenni a készüléket, majd telepíti a legyártott firmwaret!
Redsn0w képes custom bootlogot telepíteni iPhone3G/iPhone3GS/iPod2G használóknak (meghatározott bootrommal).


Ébresztés bonyodalmakkal

Először az ausztrálok szívták meg. Amikor néhány hete átálltak a téli időszámításra, a beállított iPhone-os ébresztés 1 órával hamarabb történt. Ez az iOS-ben lévő hiba, akkor az Apple azt ígérte hamarosan javítja a bugot.
Azonban nem történt semmi, így most a hétvégén mi európaiak hasonlóan jártunk. Annyi különbséggel, hogy nem 1 órával hamarabb, hanem később ébresztett az iPhone. Szerencsére nem minden esetben rossz az ébresztés, csak az ismétlődőnek beállítottaknál, tehát minden hétköznap, minden hétvége, minden hétfő stb. Kivétel a minden nap, annál állítólag helyesen működik.
Érdekes módon az Egyesült Államokban is tapasztalták a hibát, pedig ott csak november 7-én történik meg az óraátállítás. Ők egy órával hamarabb ébredtek. Érdekes hiba, mi lesz ott a hét végén? Addig az Apple kiad egy verziófrissítést vagy sok amerikainak problémája lesz az alvással.


Olvass tovább!

Hogyan sérülhet meg egy iPhone?


Egyre többen használnak iPhone-t, így egyre több sérülésről hallhatunk. Worth Ave. Group nevű amerikai cég biztosítást kínál elektronikai termékekre, így iPhone-ra és iPad-re is. Következőkben az ő káreseteikből szemezgetünk.

1. Aaron Cooper marketing igazgató szerint az iPhone legnagyobb ellensége a víz. Elég sokszor ejtik be a telefont a WC-be. Ha az ember elérhetetlen, akkor azon a bizonyos helyen újságot, ebookot olvas, vagy SMS-t ír. Nyáron a Harris Interactive cég közvélemény-kutatást végzett és kiderült, hogy a 2625 megkérdezett háromnegyede ott is használja az iPhone-t, ahová a király is egyedül jár. Ráadásul a hölgyek gyakrabban ejtik bele a telefont, mint a férfiak.

2. iPhone és a sör: mivel az USÁ-ban elég sok egyetemistának van iPhone-ja, ezért a második leggyakoribb eset a lopás. Egy óvatlan pillanatban ellopják, volt iPhone, nincs iPhone. Persze már baleset is történhet. Már vittek be nekik telefont műanyag zacskóban. A készülék találkozott a visszafelé igyekvő ital-étel keverékkel…

3. Harmadik kárjellemző a törött kijelző. Az Apple 3GS óta nem ad el képernyővédőt, szerinte a képernyő így is eléggé karcolásbiztos. Persze itt is vannak érdekes esetek. Példában a macska az asztalon feküdt, a telefon mellette lenémítva. Jött egy SMS, a telefon rezgett egyet. A macska rácsapott egyet a készülékre, az pedig Föld körüli pályára állt és landoláskor összetört a képernyő.

4. Bele a liftaknába: jó néhány kártérítési igényt jelentettek be, mert a telefon liftbeszállás közben kicsúszott a delikvens kezéből, és a szűk résen beesett a liftaknába.

5. Amikor csőstől jön a baj: egy hölgy a kocsija tetején hagyta az iPad-et. Persze elindult, a készülék pedig leesett a betonra. Amikor realizálta mi történt, hátratolatott, így pedig áthajtott az iPad-en. A hölgy hajszínéről nincs információ.

Ezen esetek miatt vigyázok úgy az iPhone-omra, mint a szemen világára :)

Olvass tovább!

2010. október 31., vasárnap

Napi hírek 2010.10.31.

Mai hírekben szó lesz a VLC-ről és a 4.2-es rendszer basebandjének függetlenítéséről.

Eltűnhet a VLC az App Store-ból?

Sokak által kedvelt, sokak által nem szeretett VLC videólejátszó alkalmazás eltűnhet az App Store-ból.
Na de mi is történt? Rémi Denis-Courmont, a program korábbi fejlesztője szerint a Videolan -, az eredeti fejlesztő cég - a szerzői jogok megsértése miatt levelet írt az Apple-nek (az App Store-os programot egy másik cég, a francia Applidium készítette). Videolan a levélben sérelmezi, hogy egyetlen vásárlásból az alkalmazást csak maximum 5 készülékre lehet telepíteni. A VLC ugyanis az ún. GNU General Public License (GPL) alatt fut, ami ellentmond az iTunes feltételeinek, amire DRM érvényes.
Hasonló eset történt az év elején, amikor hasonló esetben a Go nevű táblajátékot eltávolították a Store-ból. Apple nem vesződött a GPL-lel, egyszerű huszárvágással kirúgta a programot.
Mivel a VLC ingyenes, nem értem mit izmoznak ezen. Aki akarja, letölti, aki nem akarja, nem tölti le. Kit érdekel, hogy maximum 5 készülékre lehet telepíteni?


4.2 megjelenése után nemsokára jön az unlock

Egy 4.1-re frissített felhasználó kétségbeesetten kérdezte MuscleNerd-öt, vajon a 4.2-es baseband függetleníthető lesz-e. MuscleNerd elmondta, hogy a 3G és 3GS esetében a megjelenést követő 1-2 napon belül kijön a megoldás, csak a szükséges ellenőrzéseket kell elvégezni.
Bíztató :)

Olvass tovább!

HBO iPhone-on

Mai napon jelent meg az HBO alkalmazása iPhone-ra. Mielőtt bárki vérmes reményeket táplálna, tudnia kell, hogy filmeket nem lehet megtekinteni.
Indítás után a Főoldalon kiemelt híreket láthatunk.


A Film lista fülön ABC sorrendben lévő filmkatalógusból vagy kategóriákból választhatunk. Érdekes módon a begépelős keresés egy másik fülön található. Talán jobb lett volna ide rakni azt.


Legfontosabb menüpont a Műsorlista. Napi bontásban láthatjuk a két HBO-csatorna programját.


Adott filmnél felsorolja a vetítési időpontokat, tartalmat, készítőket stb. Ha nem akarunk lemaradni a filmről, akkor push üzenetet állíthatunk be figyelmeztetésképpen. Ezeket az értesítéseket az Értesítések fülön kezelhetjük. A filmet Facebookon vagy twitteren is megoszthatjuk.


Videóknál trailereket nézhetünk meg.


Alapjába véve jó kis app, ingyen tölthető le a magyar App Store-ból.

Olvass tovább!

2010. október 30., szombat

Hungary Tourism iPhone eFestival díjat nyert

Megjelenéskor már bemutattam a Hungary Tourism alkalmazást. Ügy látszik nem csak nekem tetszett, mert az eFestival zsűrije eTurizmus kategóriában második hellyel díjazta az appot. Gratulálok!

Az AFF Group által fejlesztett, a hazai szálláshelyeket és programokat bemutató Hungary Tourism iPhone alkalmazás eFestival díjat nyert. A hazai piacon teljes egészében újszerű – üzleti reklámoktól mentes és mobilszolgáltató független - megoldást az Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) eFestival zsűrije az eTurizmus kategória második legjobb helyezettjének jelölte meg.

A szolgáltatás - jellegéből adódóan - nem direkt kereskedelmi célokat szolgál, ezért ár információ nem található az alkalmazásban. Az alkotók fő célja az volt – s ezt ismerte el a zsűri is -, hogy az ország teljes egészére elérhető, hiteles adatokkal kíván szolgálni a külföldről hazánkba látogató, országunkkal ismerkedni vágyó turistáknak. Az alkalmazás az Apple áruházából ingyenesen érhető el. Az eddigi letöltési adatok szerint a megoldás több hétig piacvezető volt az AppStore-ban, mutatva a mobiltelefonos szolgáltatás hasznosságát (http://itunes.apple.com/hu/app/hungary-tourism/id391346772?mt=8#).

Az AFF Group fejlesztése révén a hazánkba látogató közel 25 ezer turisztikai szolgáltatás között böngészhet: szálláshelyek, étterem, látnivaló, Tourinform iroda, rendezvények, strand, gyógyfürdő, szabadidős kikapcsolódás teszi teljessé a palettát. A legtöbb szolgáltatásról képgaléria is elérhető, illetve az ajánlatok elmenthetők, a különböző eseményekkel kapcsolatban automatikus riasztások állíthatók be. A „közel hozzám” szolgáltatás segítségével helyfüggő ajánlatokat kap bárki, melyek azonnal megjelennek a beépített Google térképen. Az alkalmazásban, amely két nyelven - angolul és magyarul - érhető el, helyet kapott egy időjárás előrejelző szolgáltatás is, amely a friss helyzetkép mellett 5 napos előrejelzést biztosít. A közösségi megosztások mellett aktuális üdülési ajánlatok, friss hírek olvashatók, és azonnal hívható az éjjel-nappal rendelkezésre álló Concierge szolgálat. A külföldi felhasználók számára az angol verzióban olyan hasznos szolgáltatások is elérhetők mint a hangos szótár, vagy a valutaváltó.

Olvass tovább!

2010. október 29., péntek

Napi hírek 2010.10.29.

Mai hírekben szó lesz a közvetlen App Store-os keresésről és egy új iPhone külsőről.

Közvetlen App Store-os keresés a Google-ban

Google a saját Google Mobile alkalmazásába és a mobil Safaris interface-be is beletette az App Store-os keresést. Ki kell választani az „iPhone apps” kategóriát és az alkalmazás nevének beírása után már köpi is ki a találatokat. Látható az ár, értékelés csillagai és egy rövid leírás is. Az alkalmazás nevére kattintva viszont csak az iTunes webes preview oldala jön be, nem nyitja meg az App Store-t. Magában az App Store appban jobban lehet keresni.




Új iPhone külső: rozsdamentes acél speciális nitridbevonattal

Az iPhone külső borításának legnagyobb baja a könnyű karcolhatóság és törés. Ennek lehetőségét próbálja csökkenteni az Apple legújabb szabadalmi beadványa.
Maga a készülék külseje rozsdamentes acélból készülne és bevonják egy átlátszó, 15 mikron vastagságú speciális nitrid réteggel, mellyel a telefon háza tartósabb lesz, megakadályozná a karcolhatóságot, nehezebben koszolódna. A rozsdamentes acél kevésbé mágnesezhető, külső jobban átengedi a GSM, wifi és bluetooth jeleket is.
Még nem tudni ez a fejlesztés mikor valósulhat meg, de ígéretesnek tűnik.

Olvass tovább!

2010. október 28., csütörtök

Napi hírek 2010.10.28.

Mai hírekben szó lesz a simkártya nélküli készülékről, a német kártyafüggetlen iPhone-ról és egy titkos találkozóról.

iPhone simkártya nélkül?

Érdekes hír látott napvilágot. Az Apple a Gemalto nevű simkártya gyártóval egy olyan kártyán dolgozik, amelyik lehetővé teszi, hogy a telefont közvetlenül az Apple honlapján vagy az Apple Store-ban megvásárolva, a szolgáltató kiválasztása után az App Store-ban lehetne aktiválni. A speciális simkártya chipje magába a telefonba lenne beépítve és két részből állna: egy frissíthető flashből és egy ROM-ból. A ROM IT és biztonsági elemeket tartalmazna, míg a frissíthető flash tartalmazná a szolgáltató adatait. Ezzel a művelettel a szolgáltatók kimarad az értékesítési láncból, persze meg kell engedniük, hogy a telefon használható legyen a hálózatukon. A modell egyelőre csak Európában működne, mivel itt van egységes GSM szabvány.
Nem tudom mennyire valós információ, sem az Apple-nél, sem a Gemaltonál nem kommentálták a hírt.


Németországban is kapható kártyafüggetlen iPhone

Tegnap járt le a német T-Mobile monopóliuma, így a Vodafone és az O2 is elkezdte árulni az iPhone-t. Elég sok előfizetési csomagban kapható, akár 1 euróért is. Megrendelhető az Apple német nyelvű honlapján is: kártyafüggetlenül a 3GS 519 euróba, míg a 4-es 629 és 739 euróba kerül.


Titkos fejlesztői konferencia

Jövő hét keddtől három napra az Apple kiválasztott iOS fejlesztőket hívott meg Kaliforniába. Részletek nem ismertek, a tavalyi iPhone Tech Talks-hoz hasonló konferencia várható. A fejlesztők közvetlenül az Apple mérnökökkel tanácskozhatnak, ötleteket kaphatnak az alkalmazások jobbá tételéhez.
A cég erősíteni akarja fejlesztőkkel való kapcsolatát, az Android nagyon jön fel, amit nem akarnak annyiban hagyni.

Olvass tovább!

2010. október 27., szerda

Mit főzzek ma magamnak?

Mai napon jelent meg a Serpenyő nevű alkalmazás, melyben több mint 5000 receptet találhatunk.


A program indítása után a Receptek fülön a legutóbb feltöltötteket láthatjuk. Már most el kell mondani, hogy az ételekhez nagyszerű képek tartoznak, az ember szájában összefut a nyál.


Itt névre vagy névtöredékre is kereshetünk.


Kategóriáknál nem kevesebb, mint 16 kategóriából választhatunk.


Az adott étel elkészítését részletesen bemutatja, hozzávalókkal és főzési idővel együtt.



Ha tetszik, akkor a szívre kattintva a receptet elrakja a Kedvencek közé.


A program bőséges adatbázissal rendelkezik, kezdő szakácsoknak vagy ötlettelen háziasszonyoknak nagyszerű lehetőséget teremt a főzőcskézésre. Egyetlen hátránya, hogy 3GS-en eltelik 2-3 másodperc mire reagál a kattintásra (nem futott multitaskingben semmi).
Ingyen tölthető le a magyar App Store-ból.

Olvass tovább!

Napi hírek 2010.10.27.

Mai hírekben szó lesz a fehér hollóról, egy volt-nincs DOS emulátorról és a biztonsági hiba javításáról.

Fehér holló = fehér iPhone 4

Bár az Apple saját alkalmazásában, az Apple Store-ban le lehetett foglalni fehér iPhone-t, Trudy Muller szóvívő a Reuters-szel közölte, hogy a fehér telefon értékesítését tavaszig elhalasztják. Ez már a negyedik határidő. Bővebben nem fejtette ki a csúszás indokát, de annyit lehet tudni, hogy a gyártásnál léptek fel problémák.
Személyes véleményem szerint ebből már nem lesz semmi, legfeljebb majd az iPhone 5-öt lehet fehér színben megvásárolni. Kár érte, mert fehér színben kifejezetten jól néz ki a telefon :(


iDOS: volt, nincs

Az utóbbi időben az Apple enyhített jóváhagyási feltételein, így olyan programok is megjelenhettek az App Store-ban, amelyekről korábban ezt elképzelni sem lehetett. Egyik ilyen programtípus az emulátor. Tegnap jóváhagyták az iDOS nevű alkalmazást, amely a nyílt forráskódú DOSboxra épül. iDOS a DOS-os mód mellett lehetővé tette a PC billentyűzetének, egérnek és több képernyőmódnak a támogatását is.
Az emulátor széleskörű felhasználást tett lehetővé. Például iPad-re installálták a Windows 3.0-át és pasziánszot játszottak rajta. De futott rajta a Freddy Pharkas – Frontier Pharmacist és a Warcraft II is.
Ha jól figyeltél, akkor észrevetted, hogy múlt időben fogalmaztam. Mivel a program a készülék teljes fájlrendszeréhez hozzáférést biztosított, az Apple még aznap visszavonta az emulátort, így már nem lehet megvásárolni. A fejlesztő nem adta fel, mert a Cydiában DOSPAD néven ingyenesen elérhetővé tette. Útmutatót lásd itt.


4.2-ben javítják a biztonsági hibát

Tegnap számoltam be az iOS 4.1-es verziójának biztonsági hibájáról. Az Apple egyik szóvivője elmondta a Wired magazinnak, hogy tudnak a problémáról és a novemberben megjelenő 4.2-es verzióban javítják a hibát.
Ámen.

Olvass tovább!